Vezetőség

Dr. Kóka János

/ Elnök-vezérigazgató, Cellum Global Zrt.

Dr. Kóka János egykori gazdasági miniszter, pénzügyi befektető, informatikai vállalkozó, 2011. óta a Cellum elnök-vezérigazgatója. Az orvosi diplomával rendelkező üzletember 1996 óta különböző vezetői pozíciót töltött be, mind az állami, mind a magánszektorban. 1996-ban az Elender Computer Kft. ügyvezető igazgatójaként a magyar IT piac ébredésekor került be az informatika világába. Üzleti sikereinek köszönhetően 2000-ben elnyerte az Informatikai Vállalkozások Szövetsége által alapított "Év Informatikai Menedzsere" díjat. Később az Elender Üzleti Kommunikáció vezérigazgatójaként, majd a PSINet Country menedzsere, később üzletfejlesztésért felelős európai alelnökeként folytatta pályafutását. 2004-ben az Euroweb Internet Szolgáltató Rt. és az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke, miközben miniszteri kinevezéséig a brüsszeli székhelyű EICTA (European ICT Association) elnökségi tagja és a Magyar- Indonéz Üzleti Tanács elnöke volt. 2004 októberében az SZDSZ támogatásával gazdasági és közlekedési miniszterré nevezték ki, melynek során főbb feladatai közé tartozott a vállalkozásbarát üzleti környezet kialakítása, a vállalati szektor növekedésének ösztönzése, tudás alapú gazdaság erősítése és a hazai vállalkozások nemzetközi jelenlétének fejlesztése. 2007-től egy éven át a liberális párt elnöke volt. 2010-ben szakított a politikával, és visszatért az üzleti életbe. Előbb tanácsadóként vett részt a Cellum reorganizációjában, majd 2011-ben a cégcsoport nemzetközi terjeszkedése érdekében létrehozott Cellum Global Zrt. elnök-vezérigazgatójává nevezték ki. Jelenleg is ebben a pozícióban segíti a vállalat regionális és globális üzleti stratégiájának megvalósítását.

több

Garamhegyi Ábel

/ Operatív vezérigazgató-helyettes, Cellum Global Zrt.

Garamhegyi Ábel számos területen széleskörű tapasztalattal rendelkező menedzser. 1995-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen földrajzból és matematikából diplomázott, majd ugyanitt társadalomföldrajzból szerzett PhD fokozatot 2000-ben. Egyetemi docens és különböző európai egyetemeken volt vendégelőadó, és számos publikációja jelent meg. Garamhegyi 1997-től 2002-ig több nemzetközi cégnél - köztük a Henkel & Schönleinnél és a DHL-nél - vezetőként dolgozott. 2002-ben került az államigazgatásba, ahol majd egy évtized során számos, a hazai és nemzetközi gazdasággal és kereskedelemmel kapcsolatos vezetői pozíciót töltött be, így a Miniszterelnöki Hivatalnál a gazdaságpolitikai főosztály vezetője, a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál miniszterhelyettes, majd a nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős államtitkár volt. 2011-ben a Barco értékesítésért felelős alelnöke lett az EMEAI régióban, irodája Indiában volt, majd 2014-ben a cég teljes felvásárlásokért és cégeladásokért felelős alelnökeként a Barco németországi gyáregységébe költözött. Garamhegyi 2015-től a Cellum csapatát erősíti, ahol operatív verzérigazgató-helyettesként a társaság napi szintű működéséért felel.

több

Rácz Krisztián

/ Vezérigazgató, Cellum Zrt.; Üzletfejlesztésért és projektmenedzsmentért felelős alelnök

Rácz Krisztián több évtizedes vezetői tapasztalattal rendelkezik. Közgazdász diplomáját gazdálkodási szakon szerezte az International Business School főiskolán. Pályafutását 1994-ben elemzőként kezdte a Magyar Nemzeti Bank Statisztikai Főosztályán. 1997-től a Dunaholding Rt.-nél stratégiai tervezéssel foglalkozott, majd projektmenedzserként dolgozott. 1999-től az Elendernél, majd az azt felvásárló PSINetnél dolgozott projektmenedzserként, európai termékmenedzserként, majd később termékfejlesztési vezetőként. 2005-ben az Állami Autópályakezelő Rt.-nél tanácsadóként és projektvezetőként részt vett az Elektronikus Díjbeszedés bevezetésének előkészítésében. A következő években több magáncégben is vezető pozíciót töltött be, a Cardnet Zrt. igazgatósági tagja és az Alder Zrt. befektetési igazgatója volt. A Cellumhoz 2014-ben csatlakozott, ahol a Cellum Zrt. vezérigazgatói pozíciója mellett az üzletfejlesztésért és projektmenedzsmentért felelős.

több

Berki Endre

/ Vezérigazgató, MPP Magyarország Zrt.

Berki Endre 1987-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán, Műszer- és Irányítástechnika szakon. Pályafutását 1988-ban a Központi Fizikai Kutatóintézetben kezdte tudományos segédmunkatársként. 1993-tól az Elender Computer Kft.-nél dolgozott, ahol különböző műszaki és kereskedelmi vezetői pozíciókat töltött be. 1998-ban az Elender Informatikai Zrt. vezérigazgató-helyettesévé nevezték ki, majd a PSINet Inc. általi felvásárlás után 2000-től a PSINet Magyarország ügyvezető igazgatójaként dolgozott. 2002 októberétől az Elender Üzleti Kommunikáció Zrt. vezérigazgató-helyettese. 2004 végétől saját vállalataiban különböző területeken tanácsadói és vezetői feladatokat látott el. A Cellum csapatához 2013-ban csatlakozott szenior projektvezetőként. Jelenleg az MPP Magyarország Zrt. vezérigazgatójaként a Cellum Csoport telefonszámla terhére történő fizetési szolgáltatásaiért (Direct Operator Billing) felel.

több

Markó Andrea

/ Gazdasági igazgató

Markó Andrea a Miskolci Egyetemen végzett mérnökként. 1995-ben menedzser gazdasági mérnök, majd szakközgazda, később MBA diplomát szerzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. ACCA DipIFR, mérlegképes könyvelő, akkreditált kontroller, akkreditált változáskezelési tanácsadó, LEAN menedzser. Több mint két évtizedes felsővezetői tapasztalatot szerzett különböző pozíciókban multinacionális és magyar tulajdonú vállalatoknál, valamint a közigazgatásban. Pályáját a HEINZ Kecskeméti Konzervgyárban kezdte projekt menedzserként, majd kontrollerként. 1996-tól pénzügyi vezetőként dolgozott különböző vállalatoknál (Avery Dennison Hungary, Credit Invest Zrt., Aeroplex of Central Europe Kft.,). 2005 és 2008 között a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője, majd szakállamtitkára. 2009-2010 között a magyar légiforgalmi irányító társaság, a Hungarocontrol Zrt. vezérigazgatója. 2010-től tanácsadói és interim menedzseri pozíciókban dolgozott különböző vállalatoknál (Gasztrometál Zrt., Lufthansa Technik Budapest Kft., Magyar Telekom). 2015 augusztusában csatlakozott a Cellum csoporthoz, a csoport pénzügyi-gazdasági működtetéséért felelős.

több

Magyari Zoltán

/ Technológiai igazgató

Magyari Zoltán informatikai szakember, jelentős tapasztalattal bír az Agile és Lean szoftverfejlesztés területén. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen tanult szoftvermérnöknek. Karrierjét 2004-ben kezdte, fejlesztőként dolgozott több cégnél. A Lufthansa Systems Hungarynél légiforgalmi irányítási szoftverek tesztterveiért felelt. Később a Synaptel Kft.-nél folytatta, ahol előbb mobilfejlesztő volt, majd minőségbiztosítási és tesztelési vezetővé lépett elő. 2013-tól Magyarország egyik piacvezető e-kereskedelmi és webes szolgáltatójánál, a Big Fish Kft.-nél dolgozott. A Cellumhoz 2014-ben csatlakozott minőségbiztosítási vezetőként, majd 2015-ben technológiai igazgatóvá nevezték ki, amely pozíciójában jelenleg a vállalat szoftverfejlesztési tevékenységeiért felel.

több

Ács Zoltán

/ Kutatás-fejlesztési igazgató

Ács Zoltán a Veszprémi Egyetemen szerzett mérnöki-informatikus diplomát, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen közgazdász diplomát 2010-ben. Széleskörű tapasztaltatokkal rendelkezik informatikai és telekommunikációs rendszerek üzemeltetése terén. Különböző vezetői pozíciókat töltött be jelentős infokommunikációs vállalatoknál, elsősorban rendszerüzemeltetés és rendszerfejlesztés területeken dolgozott. 2006–tól a Cellum Zrt. és az MPP Zrt mobil kereskedelmi rendszereinek üzemeltetését és fejlesztését vezeti.

több

Pápai Edit

/ Kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgató

Pápai Edit a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Fősikolán végzett 1985-ben, majd 1991-ben a Budapesti Külkereskedelmi Főiskolán szerzett másoddiplomát nemzetközi marketingből. Tanulmányait a Budapesti Gazdasági Főiskolán folytatta, ahol 1996-ban szerzett közgazdász-tanári diplomát. Pályafutását a Pannonia Hotels-nél kezdte. Az IT szektorba 1997-ben került, a CompuServe Hungarynél marketingvezetőként dolgozott, majd 1999-től az Elender Informatikai Rt. marketingigazgatójaként folytatta tevékenységét. 2000-ben a PSINet Magyarország marketingigazgatója, majd később a társaság svájci ágánál a nemzetközi marketing-munkacsoportban marketing szakértőként tevékenykedett, a magyarországi státusza megtartása mellett. 2004-től a Gazdasági Minisztériumban dolgozott, mint miniszteri titkár. 2006-ban Washingtonba költözött, ahol Magyarország Gazdasági és Kereskedelmi Képviseletén volt külgazdasági szakdiplomata. 2011-ben csatlakozott a Cellumhoz, ahol a társaság kommunikációs és marketing tevékenységeiért, valamint kormányzati kapcsolataiért felelős.

több

dr. Ferenczy Balázs

/ Jogi igazgató

Több mint két évtizeden átívelő sikeres karrierrel a háta mögött, dr. Ferenczy Balázs praxisának középpontjában a vállalati és projektfinanszírozás, a tőkepiacok, a szabályozás, valamint a vízenergia ügye áll. Ferenczy Balázs a Miskolci Egyetemen végzett 1992-ben Állam- és jogtudományok doktoraként. Később MBA diplomát szerzett Pénzügy és menedzsment szakon a Budapesti Műszaki Egyetemen, 2006-ban. Pályáját a Magyar Hitelbanknál kezdte belső tanácsadóként 1992-ben. A Weste 900 GSM-nél (jelenleg T-Mobile) 1995-ben belső jogi tanácsadóként töltött rövidebb időszakot követően a Crédit Lyonnais Bank Magyarország belső jogi főtanácsadója volt 1998-ig. Ezután a Gide Loyrettel Nouel Ügyvédi Iroda helyi partnereként folytatta, ahol a következő évtizedet osztályvezetőként töltötte, és a cég magyarországi banki, pénzügyi és tőkepiaci tevékenységeiért volt felelős. 2010. óta a Kalas Molnár Erdei Ferenczy és Társaik Ügyvédi Irodánál partner. 2013-ban csatlakozott a Cellumhoz, ahol Jogi igazgatóként a cég jogi ügyeit felügyeli és irányítja.

több

Igazgatóság

Dr. Kóka János

/ Igazgatótanács elnöke, Vezérigazgató

Dr. Kóka János egykori gazdasági miniszter, pénzügyi befektető, informatikai vállalkozó, 2011. óta a Cellum elnök-vezérigazgatója. Az orvosi diplomával rendelkező üzletember 1996 óta különböző vezetői pozíciót töltött be, mind az állami, mind a magánszektorban. 1996-ban az Elender Computer Kft. ügyvezető igazgatójaként a magyar IT piac ébredésekor került be az informatika világába. Üzleti sikereinek köszönhetően 2000-ben elnyerte az Informatikai Vállalkozások Szövetsége által alapított "Év Informatikai Menedzsere" díjat. Később az Elender Üzleti Kommunikáció vezérigazgatójaként, majd a PSINet Country menedzsere, később üzletfejlesztésért felelős európai alelnökeként folytatta pályafutását. 2004-ben az Euroweb Internet Szolgáltató Rt. és az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke, miközben miniszteri kinevezéséig a brüsszeli székhelyű EICTA (European ICT Association) elnökségi tagja és a Magyar- Indonéz Üzleti Tanács elnöke volt. 2004 októberében az SZDSZ támogatásával gazdasági és közlekedési miniszterré nevezték ki, melynek során főbb feladatai közé tartozott a vállalkozásbarát üzleti környezet kialakítása, a vállalati szektor növekedésének ösztönzése, tudás alapú gazdaság erősítése és a hazai vállalkozások nemzetközi jelenlétének fejlesztése. 2007-től egy éven át a liberális párt elnöke volt. 2010-ben szakított a politikával, és visszatért az üzleti életbe. Előbb tanácsadóként vett részt a Cellum reorganizációjában, majd 2011-ben a cégcsoport nemzetközi terjeszkedése érdekében létrehozott Cellum Global Zrt. elnök-vezérigazgatójává választották. Jelenleg is ebben a pozícióban segíti a vállalat regionális és globális üzleti stratégiájának megvalósítását.

több

Inotay Balázs

Inotay Balázs informatikus, a hazai mobilfizetési fejlesztések egyik legelismertebb szakértője. A Microsoft Regionális Fejlesztési Igazgatójaként dolgozott, majd a magyar chipkártyás diákigazolvány rendszer, a SuperShop törzsvásárlói kártyák és a MOL törzsvásárlói hálózatának kifejlesztésében és bevezetésében vett részt. 2000-ben alapította meg a Cellum jogelődjét, aminek vezérigazgatója, később a bővülő cégcsoportnak stratégiai igazgatója volt.

több

Lepp Gyula

Lepp Gyula a magyar elektronikus fizetési iparág legnagyobb magánbefektetője, Magyarország piacvezető POS-üzemeltetőjének és tranzakció-szolgáltatójának, a CardNetnek a többségi tulajdonosa. 1998-tól az Elender Üzleti Kommunikáció elnök-vezérigazgatója volt, míg 2000-ben egy stratégiai vevő fel nem vásárolta a céget. Ezután több iparágban és cégben szerzett tulajdonrészt; 2006. óta áll a Cellum mögött befektetőként.

több

Molnár András

Molnár András a PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese. Európában és az Egyesült Államokban dolgozva meghatározó szakmai tapasztalatot szerzett innovatív, ugrásszerű növekedés előtt álló cégek pénzügyi menedzselésében. Jelenleg is aktív szerepet vállal a Cellum operatív működésében és sikeres üzleti stratégiájának kialakításában.

több


Bezárás
Close